kampányhírek

júl17

Megint valami új, megint valami más

Van még, aki nem próbálta?! – Július 19-én újra médiauniós sportplacc, élményaerobikra rázzák majd az erzsébet téri járókelők.

2012. július 17., Budapest – Már a negyedik nyilvános edzésére készül a Médiaunió Alapítvány! „Élményaerobik” órán vehetnek részt, akik július 19-én, este 7-kor kilátogatnak az Erzsébet téri Sportplaccra. „A sport mindenkié!” kampány keretében minden csütörtök este ingyenes sportórákat tartanak az Erzsébet téren egészen szeptember végéig.

Hogy mit is jelent az „Élményaerobik”, vagy más néven Aerobik Performance? Táncos lépések elegye az alap-aerobik világával. Aki már hallott róla, tudja, hogy szuper, aki pedig még nem ismeri, július 19-én este héttől kipróbálhatja, amikor a népszerű tréner, Varró Gyula tart nyilvános edzést a Sportplaccon. Este 8 órától pedig hangulatos városnéző futáson vehetnek részt az érdeklődők Kiss Mira BSI-futónagykövet vezetésével.

Az előreláthatóan szeptember végéig tartó nyilvános edzésekre több mint húsz egyesület jelentkezett, Budapestről és vidékről egyaránt. A Médiaunió változatos programsorozatot állított össze, így az elkövetkező hetekben a résztvevők kipróbálhatják többek között az aerobik több fajtáját, a canne de combatot, a hastáncot, a Nordic Walkingot, a Tai Chit és a Bollywood-táncot.

A Médiaunió ezzel a programmal is azt szeretné bemutatni, hogy sportolni bárhol, bármikor lehet, és hogy a rendszeres sportolás csak elhatározás kérdése, hiszen az érdeklődőket számtalan egyesület várja országszerte. Ehhez az elvhez kapcsolódik „A sport mindenkié!” kampány másik eleme, az egyre népszerűbb „Sportos Csütörtök” elnevezésű akció is, amelynek lényege, hogy a sportklubok és edzőtermek minden hónap első csütörtökén – így augusztus 2-án is! – ingyenes órákkal várják az érdeklődőket, országosan immár közel 100 helyen!
Érdemes tehát figyelemmel követni a kampány honlapját (www.sportolnijo.hu) és Facebook-oldalát (www.facebook.com/3x1ora), ahonnan kiderül, hogy az adott héten milyen edzést tartanak az Erzsébet téren.

3x1 – és jobban megy!


További információ:

Kardos Ferenc
Open Communications

M: +36-20/410-4989
E: ferenc.kardos@opencom.hu